Rólam
Szia, Kasia Cymmer vagyok,
jóga- és mindfulness tanár, szomatikus szakember.
Örülök, hogy itt vagy!
Abban hiszek, hogy a valódi megérkezés, vagy a béke állapota akkor jelenik meg, amikor a gondolataink, érzéseink és a testi ösztönös reakcióink összhangba kerülnek egymással. Amikor belül abbahagyjuk a küzdelmet saját magunkkal, és megengedjük, hogy az lehessen, ami van.
A szemléletem
Meglátásom szerint hosszú távon nem az működik, ha valaki kész megoldást ad a problémáinkra vagy, megmondja, mit kell tennünk. Én abban szeretnélek támogatni, hogy minél jobban megtaláld a saját igazságodat, és első körben elkötelezdj önmagadhoz.
A közös munka során támogatva kísérlek abban, hogy újra otthonra találj önmagadban és a világban. Hogy visszatalálj az életörömhöz és magadba vetített hithez – újra és újra megtapasztalva azt az állapotot, amelyben az ember igazán önmaga lehet, úgy ahogy van. Segítek eligazodni az érzelmi világodban, hogy könnyebb legyen önazonosan megélni az érzelmeidet anélkül, hogy eluralkodjanak rajtad és ne kelljen őket elnyomnod vagy elrejtened sem. Adok eszközöket ahhoz, hogy megtapasztalhasd, hogyan hallgass, énekelj, sírj vagy nevess tiszta szívből, igazán.
Szakmai végzettségeim:
- Hatha Yoga – oktatói képzés (RYT-200) – Complete Human Akadémia, 2021
- Mindfulness – alap és haladó képzés (MBSR – Mindfulness-Based Stress Reduction), 2021
- Tiszta és terápiás kommunikáció segítőknek – Kun Szilvi, 2025
- Somatic Experiencing® – Idegrendszer-szemléletű módszer a traumafeldolgozáshoz és stresszkezeléshez (folyamatban)
Személyes utam
Lengyelországban születtem. A mozgás gyerekkorom óta sokat jelent nekem, éveken keresztül első osztályú kosárcsapatokban hivatásos játékosként éltem az életemet. Látszólag hiába volt rendben minden, belül kerestem önmagamat, az otthonomat a világban – sem az anyaföldemen, sem külföldön nem éreztem magam a helyemen. Azt éreztem, sehova sem tartozom, más vagyok.
Egyáltalán nem oda vezetett a terápiás utam, ahova eredetileg gondoltam. Ráláttam olyan terhekre, amelyeket eddig észre sem vettem, mert annyira természetesek voltak. Eszembe sem jutott, hogy lehet másképp is érezni, mert ez az érzés annyira régóta volt jelen bennem, hogy meg sem kérdőjeleztem a létjogosultságát.
Több év kognitív és szomatikus terápia után sokszor már láttam és értettem, hogy honnan ered bennem a feszültség, nyugtalanság, állandó éberség, megfelelés, bizalmatlanság és folyamatos kételkedés, de a mindennapi életben, főleg az érzelmileg intenzív helyzetekben nem tudtam másképp reagálni, annyira ösztönös volt a reakciók láncolata bennem. Mélyen belül továbbra is egy magányos, sehova nem passzló lány voltam, aki nem tudta, kicsoda – miben jó, miért van itt, mi a dolga. Ez hatással volt a szakmai karrieremre, a párkapcsolataimra, családomhoz való viszonyulásra és az egészségemre egyaránt.
A kiút a testemen keresztül vezetett
– apránként bizonyítani neki, hogy a múlt fájdalmai már nincsenek jelen, hogy a traumatikus élmények a múltban történtek és ezeknek a lenyomatait a testem hordozta – a jelen pillanatban viszont biztonságban vagyok. Az idegrendszerem elkezdett lassan megtanulni új mintákat – elkezdte külön választani a múlt és a jelen élményét.
Az életem teljesen más minőséget kapott – megtapasztaltam azt, hogy a gyógyulás nem arról szól, hogy valahova eljussunk vagy meghaladjunk valamit, hanem inkább, hogy megérkezzünk a saját életünkben, bármilyen is ez most. Ez az a pont, amikor teljes mértékben felelőséget vállaltam az életemért és a múlt sebeiért. Nem azért, mert azt mondták nekem, hanem azért, mert lett hozzá érzelmi kapacitásom. Sejt szintjén elhittem, hogy valójában én vagyok a sikerem forrása, és hogy ez minden területre igaz.
Miért az idegrendszer?
A trauma nem csupán a psziché szintjén üzen, hanem mélyen beágyazódik a test fiziológiájában is. Erős stressz hatására az agy érzelem központjai hiperaktívvá válnak, míg a kognitív funkciókat irányító részei alulműködnek. Ez magyarázza, miért érzed kontrollálhatatlannak az érzelmeidet megterhelő élmények után.
Fontos kiemelni, hogy az idegrendszer nem a boldogságért, hanem a túlélésért felelős. Ennek hatására az idegrendszer védekező üzemmódba lép és próbál eltávolítani minket a traumatikus esemény érzetétől – így távolodunk el a testtől, amely tárolja ezt az érzést/emléket. És néha ezt tudattalanul tesszük, mert a testünk mindent megtesz, hogy segítsen nekünk túlélni. Ezzel elveszítjük a magunkba vetett hitet, ezt az alapvető érzést, hogy van helyünk a világban, hogy számítunk, hogy a test az öröm és az életenergia forrása.
Ahhoz, hogy ezt visszakapjuk, ki kell jönnünk a fejünkből, az örökös agyalásból, és meg kell érkeznünk a jelen pillanat valóságába, ahol nincs mellébeszélés, koncepciókhoz ragaszkodás vagy elbizonytalanodás – csak a tapasztalás. Újra ki kell építenünk egy bizalmas kapcsolatot a testünkkel, ami aztán szelíd iránytűvé tud válni, még akkor is, amikor gondolataink és érzelmeink hullámai viharosak.
Hogyan kapcsolódik ide a jóga?
Maga a jóga nem oldja meg a traumát, de helyreállítja a testeddel való kapcsolatodat – hídat képez. Számomra a jóga egy kiegészítő hétköznapi eszköz a trauma feldolgozásában más terápiás folyamat mellett. A jógában nem az a cél, hogy magyarázz, kifejts, tegyél vagy javíts ki valamit, hanem inkább, hogy felfedezz, kísérletezz, érezz, megélj, kapcsolódj – a légzésedhez, a testedhez.
Én úgy gondolom, hogy nem lehet meggyógyítani egy olyan testet, amelyben nem bizunk. Bizalmat pedig nem lehet építeni, ha először nem alakítunk ki egy szeretetteljes kapcsolatot a testünkkel. A gyógyuláshoz nem elegendő a racionális elmére támaszkodni, hanem mellette azt is meg kell tanulnunk, hogyan éljünk érzékelve – nem csak elemezve –, megélve, nem csupán megértve.
